Egy társulat igazi otthona nem a színház, hanem a próbaterem.
A színház a templom, tehát az ünnep helye.
A próbaterem a mindennapok munkahelye.
Az a társulat, melynek napi rutinja az ünnep, elfelejt dolgozni.

2009. június 21., vasárnap

Réti Anna: "Fregoli szindróma" című munkabemutatója


2009. június 23-án 19 órakor Réti Anna "Fregoli szindróma" címmel munkabemutatót tart a Fórián Műhelyben. Anna nemzetközi együttműködésben hozza létre ezt az előadását, de munkatársai között ott van Újvári Milán is.

Az előadás zártkörű szakmai bemutató, és ingyenesen megtekinthető. Utána beszélgetés lesz a látottakról.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket, de kérjük, hogy jelezzék megjelenési szándékukat a mozgohaz@t-online.hu emailen!

2009. június 16., kedd

A Mozgó Ház Alapítvány tevékenysége 2008-ban

A Mozgó Ház Alapítvány 2008. évi tevékenységének bemutatása
A Mozgó Ház Alapítvány tevékenységei sokrétűen támogatják a civil-szakmai alapon működő, független, kortárs előadó-művészeti területen dolgozó társulatok és alkotók munkáját.
Alapítványunk elsősorban a Flórián Műhely működését teszi lehetővé, mely produkciós helyet és háttértámogatást nyújt a társulatoknak és az alkotóknak, amivel hozzájárul ahhoz, hogy a civil közegből származó művészeti alkotás is professzionális körülmények között születhessen meg. Az így létrejövő művészeti eredmények, az államilag közvetlenül támogatott művészeti aktivitások mellett, egyrészről gazdagítják a kínálatot a társadalom számára, másrészről és legfőképpen, a társadalmi közeghez jóval közelebb jönnek létre ezek a művek, arra közvetlenebbül, személyesebben reagálnak. Ezért jóval nyitottabbak, radikálisabbak lehetnek az őket körülvevő társadalmi közeg viszonylatában, amivel társadalomépítő hatásuk közvetlenül érvényesül, valamint képesek bevonni olyan fiatalokat és tehetségeket is az alkotásba, akik egyébként elvesznének a társadalom számára.
Ez a művészetszemlélet Magyarországon még nem elfogadott széles körben, az egyensúlyok rendkívül eltolódottak, ezért kiemelt támogatást igényel a terület, mivel az európai kulturális közeghez való kapcsolódásunk nem elképzelhető kizárólag állami-önkormányzati intézményeken keresztül.